A gyerekek nőnek és változnak, s ahogy változnak, úgy változik a viselkedésük is. Az angyali kisbabát felváltja a dacos 2 éves, majd a kíváncsi óvodást a szeszélyes kiskamasz, aztán a kibírhatatlan kamasz.
A szülői türelmet mindegyik korszak próbára teszi. Ilyenkor jön a számolás, a kiabálás, a kétségbeesés: Mit kezdjek a szófogadatlan gyerekemmel? Mégsem verhetem agyon! – gondolja ezerszer is a fáradt szülő.
A legtöbben büntetést szabunk, fegyelmezünk. A fegyelmezés tulajdonképpen a gyermekeink irányításáról és tanításáról kell, hogy szóljon, nem a büntetésről, a haragról. A fegyelmezéssel segítünk a gyereknek megtanulni, mi a helytelen. Legalábbis ahogy a kétségbeesésünktől, fáradtságunktól telik, mert azért valljuk be, egy dacos gyermek rettenetesen próbára tudja tenni az amúgy is hajszolt szülő idegrendszerét.
Ennek ellenére mindannyian igyekszünk.
Hogyan kezeljük tehát a gyerekek fegyelmezetlen viselkedését?
A legkisebbek azért hisztiznek, mert nem tudják kifejezni vagy irányítani érzelmeiket. Almát adsz, de banánt akar? Zöld helyett kékkel színezne? Látszólag apróságokon borul ki. A kedvenc szava a ,,nem”.
Elkerülhetjük a dühkitöréseket, ha eleve választási lehetőséget kínálunk. Ne azt mondjuk: Rajzolj a zölddel, hanem kérdezzük meg: A barnát kéred vagy a zöldet?
Vagy úgy is, ha ismerve a szokásait, eleve megpróbálunk elé menni a kényes helyzeteknek.
Amennyiben mégis kitör a hiszti, megoldás, ha nem veszünk róla tudomást. A reakció legtöbbször csak olaj a tűzre.
Az óvodás értelmi képességei már sokkal fejlettebbek, jobban megértik az utasításokat, a magyarázatokat, jellemző azonban rájuk, hogy azokat figyelmen kívül hagyják.
Hogyan érdemes őket fegyelmezni?
Fel kell őket szólítani egyszer: Gyere vacsorázni!
Majd még egyszer, ezúttal a várható szankciót is hozzátéve: Gyere vacsorázni, különben kikapcsolom a tv-t.
Soha nem szabad irreális dolgot elővetíteni, és SOHA nem szabad elhagyni a ,,büntetést”. Az üres ígérgetéstől a gyerek szemében hiteltelenné válik a felnőtt. Tehát ha a gyerek nem fogad szót, a beígért szankciót azonnal végre kell hajtani.
Az iskolás korúak már képesek kimutatni az érzéseiket és képesek az önkontrollra is. Ez a kor a legmegfelelőbb arra, hogy megalapozza a szülő a gyerek jövőbeli viselkedését. Amit 6-10 éves kora közt tanul a gyerek, nagy hatással lesz rá a későbbiekben.
Hogyan fegyelmezzünk tehát egy kisiskolást?
Őket már nem lehet csak úgy megfogni és kiemelni egy szituációból, ahogyan egy ovist felkapunk a tv elől. A kisiskolást következményekkel tudjuk fegyelmezni.
Legjobb, ha megkérjük, tegyen meg valamit, aztán adunk egy második esélyt, hogy megtehesse. Magyarázzuk el, mit csinál rosszul, és mondjuk el, mit várunk tőle. És mindig köszönjük meg, ha megtesz valamit.
Amennyiben a gyerek ellenkezik, kapjon olyan büntetést, ami közvetlenül kapcsolódik a viselkedéséhez. Pl: Ha elkésik az iskolából, mert nem tudott felkelni, vonjuk meg a tv nézési jogait.
A kiskamaszok elkezdik próbálgatni a szárnyaikat, tovább akarnak menni, többet akarnak, mint addig, és több időt szeretnének a szülők helyett a társaikkal. Ez kicsit ijesztő a szülőnek, aki még nem áll készen arra, hogy elengedje az ellenőrzést. Mi az eredmény? Természetesen harc a kiskamasz és a felnőtt között.
A kiskamaszok készen állnak vitatkozni, harcolni magukért és a saját igazukért, különösen akkor, ha azt érzik, igazságtalan az ,,ellenfél”.
Velük szemben legtöbbször a korlátok miatt alakulnak ki viták. Jó megoldás lehet, ha a korlátok megalkotásánál a gyerek igényei is figyelembe vannak véve, és kompromisszumos megoldás születik. Ha a szülő azt mondja este 9-kor takarodó, a gyerek pedig 10 órát akar, jó megoldás lehet a fél 10, azzal a kikötéssel, hogy ha fáradt lesz a suliban, visszatér a 9 óra.
A kiskamaszokkal szemben a rugalmasság és a gyerekkel folytatott tárgyalásra való hajlandóság lehet a kulcs, ami segíthet a feszültségek kezelésében.
A tiniknél a szülőnek tisztában kell lennie azzal, hogy olyan hormonális változások zajlanak a gyerek testében, amire nincsen hatással, így ebben a korban a gyerekek nem teljesen urai saját maguknak.
A tini még nem felnőtt, ám ezt nem feltétlenül kell az orra alá dörgölni. Ők meg akarják hozni a saját döntéseiket, és olyan dolgokat is meg akarnak tenni, amire tulajdonképpen még nem állnak készen. Sokszor rosszak a döntéseik, mert többnyire az érzelmeikre hallgatnak, nem az eszükre.
A tiniknél beválhat az egyértelmű korlátok szabása, de ezek ne változzanak percenként.
Sok konfliktus megúszható, ha a szülő nem veszi fel kesztyűt, és nem veszi magára a tini sokszor fájdalmas, igazságtalan bántásait. Jobb ha a szülő ilyenkor figyelmezteti magát, gyermeke sértése tulajdonképpen nem neki szól.
Nagyon fontos, hogy sok konfliktus elkerülhető az erőszakmentes, vagy együttműködő kommunikációval!
Erről a könyveimben is már sokat írtam, érdemes alkalmazni!
Akármilyen korú a gyereked, akárhogy fegyelmezed csak egyetlen dologra kell nagyon figyelni. A gyereknek tisztában kell lennie a legfontosabbal: azzal, hogy feltétel nélkül szeretik, bármit is csinál. Ha ez megvan, minden baj orvosolható.
Erőszakmentes kommunikáció + szabályok + következetesség= kiegyensúlyozott gyermek!
Neked pedig türelem, türelem, türelem.
Ha problémátok van, és nem találjátok megoldást, akkor keressetek bizalommal, hiszen család coach-ként állok rendelkezésetekre!
