A szülői elvárások csapdája

szülői elvárások

A szülők folyamatosan elvárásokat támasztanak a gyerek elé: vedd fel, tedd ide, rakd el, ezt csináld, azt ne csináld, légy jó tanuló, légy illedelmes, légy fegyelmezett, és még sorolhatnám.

Amikor az elvárások irreálisan magasak, vagy éppen nevetségesen alacsonyak,  ezek negatívan befolyásolják a gyerekek személyiségét és az önértékelését. A gyermekek egészséges fejlődéséhez kulcsfontosságú az egyensúly megtalálása.

Sok szülőnek már a gyermeke születése előtt van egy képe arról, milyennek is kell majd lennie a majdani gyereknek, és ezek néha túlzóak. Ha a gyermek ezt az elvárást nem tudja teljesíteni, hibásnak, selejtesnek érzi magát.
Ugyanakkor az sem jó, ha a szülőnek egyáltalán nincs elvárása, hisz a gyerekek elé célokat kell tűzni, irányt kell mutatni, hogy egészséges legyen az önbecsülésük.

Nagyon nehéz megtalálni a határt a reális és a túl sok vagy túl kevés közt. Arra kell figyelni, hogy az elvárásokat mindig az egyedhez, a gyerekhez igazítsuk, azt kell tőle elvárni, amire képes.
Ne vágjuk a fejéhez, bezzeg a szomszéd Julcsi, bezzeg a nővéred, bezzeg én, mikor akkora voltam, mint te…. Ne hasonlítsuk máshoz!

Vannak alapvető értékek, amiket jogosan várunk el. Ezeket azonban ha a gyermek alapvetően normális családi háttérrel rendelkezik, rendes körülmények között nevelkedik, akkor úgyis átveszi látva a szülői mintát, tehát azokat nem kell követelményként elé állítani.

Az a jó, ha reálisak az elvárásaink. A reális elvárások segítenek az egészséges önértékelésben, lehetővé teszik, hogy a gyerek próbálkozzon anélkül, hogy megfeszülne. Fejleszti a magabiztosságot és növeli a bizalmat a szülővel szemben, és önállóságot is tanít. A reális elvárásban benne van az út során elkövetett hibák elfogadása is, így segítve a gyermeket abban, hogy megértse: az életben nem csak győzelem és előnyök vannak, hanem hátrányok és vereség is.

Nagyon nehéz egyensúlyt tartani, hisz a mindennapi életben, a médiából, az újságokból, közösségi oldalakról, de még a szülői közösségekből is jön egy fajta nyomás a szülő felé, amit aztán óhatatlanul továbbvisz a saját gyerekére. Tehát, ha az oviban a gyerekek közül kettő már egyedül köti a cipőfűzőt, akkor otthon jön a szigor – köss cipőt…

Az elvárás egyáltalán nem rossz, de oda kell figyelnünk.

Várjunk el dolgokat úgy, hogy közben ne feledjük: az elfogadásnak is nagyon fontos szempontnak kell lennie.
Ismerjük és fogadjuk el a gyermekünk egyedi képességeit, és azoknak megfelelően támasszunk elvárásokat.
És szeressük a gyerekeket. Akkor is, ha úgy tűnik, nem alakul minden úgy, ahogy szeretnénk.

Share on facebook
Facebook
Share on google
Google+
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest