Az, hogy a gyermekünknek milyen sportot válasszunk, sok mindentől függ. Például a gyermek biológiai fejlettségi szintjétől, de számos más dolog is közrejátszik.
Miért is fontos a gyermekkori sport?
– A mozgás és az értelem fejlődése összhangban van. Az agyféltekék harmonizálása a babakorban a mozgással történik, már ekkor nagyon fontos tehát a mozgás, és ez így marad később is.
– Másik fontos ok, hogy a kudarctűrést a gyermek jobban meg tudja tanulni sporton keresztül.
– Ugyanígy az önismeretet, helyes önértékelés is tanulható a sporttal, hiszen egy gyermek a sporton keresztül megismerheti saját értékeit, megtanulja miben jó, mi az amiben fejlődni kell.
– A sport a gyerekeknek hatalmas örömérzetet, energiát ad.
– A sportközösség a szociális érzéseket is fejleszti, az életre nevel: konfliktuskezelést tanít, kommunikációt.
– A sport természetesen egészséges.
Fontos, hogy a sportot beiktassuk a gyerek életébe. Nehéz-e ez?
A mai szülők már szívesen sportoltatják a gyermekeiket. Bár a kütyük elég nagy szeletet vesznek el a gyerekek figyelméből, ennek ellenére rá kell őket venni a sportra.
Fontosak a szülői minták – különösen az apa szerepe.
2-5 év közötti gyerekeknél
Az otthoni játék és a mozgás a legfontosabb ebben a korosztályban. Érdemes minden nap mozgásos játékokat játszani. Nem szabad túlóvni a gyereket. Nyugodtan essen, fusson, dobáljon, birkózzon. Kell, hogy egy gyerek megismerje a saját testét. Ugorjon le lépcsőről, essen a fenekére, koppanjon a feje.
Ebben a korban a szervezett sporthoz még kicsik, inkább ovis torna javasolt.
A kicsi korban való sportolás hosszú távon nem jelent előnyt.
6-9 év közötti gyerekeknél
Ezek a gyerekek már sokkal több mindenre tudnak figyelni, a mozgásuk is sokat fejlődött, az irányításokra, az edzőre oda tudnak figyelni.
Ebben a korszakban érdemes a gyerekeket küzdősportra, harcművészetekre küldeni. Erősítik, megismerik a testüket és fegyelmet tanulnak. (birkózás, judo)
Az erőnléti edzéseket is ebben a korban érdemes elkezdeni 7-8 évesen. (futás)
10-12 év közötti gyerekeknél
Ebben a korban a gyerekek már tudnak taktikákat értelmezni, ezért érdemes a labdajátékokat is ebben a korszakban elkezdeni.
Nagyon fontos tudni, hogy a nemi érés környékén nagy változások vannak, amik kihatnak a testre, a koordinációra, ilyenkor ezt újra kell a gyereknek építeni. Ezért ilyenkor pl. jellemző lehet, hogy nem megy a labdaelkapás.
Labdával kapcsolatban érdemes odafigyelni, hogy ne a felnőtt labdával kezdjünk, hanem a gyerek korának megfelelő kis méretű labdával.
Gyerekkorban az első ,,labda” a lufi legyen, ezzel lehet jól gyakorolni. Így nem alakul ki félelemérzet a labdától.
Mi alapján válasszunk sportágat?
A legfontosabb az, hogy mit szeret a gyerek. Azonban azt ne engedjük, hogy 2-3 edzés után váltogassa a gyerek, hogy éppen mit akar csinálni.
Fontos az is, hogy melyik mozgás az ideális neki.
Figyelembe kell venni a testalkatot is. Azt, hogy miben lesz sikerélménye.
Érdemes az edzők személyét is figyelembe venni. Saját tapasztalat, szimat alapján kell választani.
Mit bír el a pénztárca – ez sem mellékes dolog, amit figyelembe kell venni. Nem csak a havi tagdíjat, hanem a felszerelést is számoljuk. Versenyeket stb.
Helyileg hol van az edzés – van-e az adott településen vagy a közelben. Érdemes megnézni az iskolai edzéseket is, mert az van helyben.
Ha van rá lehetőség, döntse el a gyerek maga, hogy mit akar sportolni. Nézzük meg, mi az, ami leköti a figyelmét, mi az, amit élvez.
A sport az élet része kell, hogy legyen, még akkor is, ha nem lesz mindenki élsportoló.
Konkrét sport kiválasztása
Nem szabad erőltetni konkrét sportot nagyon fiatalon már 3 évesen, nem kell, hogy korán kiégjen a gyerek. Az a jó, ha több mindent kipróbál. A korai sportágválasztás stresszhez és kiégéshez vezethet.
A legtöbb esetben nem abból lesz a legjobb és legsikeresebb sportoló, aki korán kezdi a sportot, hanem abból, aki kiegyensúlyozott képzést kapott.
Összegzésként elmondható, hogy a kicsiknél az a cél, hogy megőrizzük az egészséget, megszerettessük a mozgást és helyes mozgáskoordináció alakuljon ki.
A későbbiekben az a legjobb, ha hagyjuk, ha a gyerek maga választja ki a neki tetsző sportot, azt, amit élvez. Emellett a közös családi sportolást se hanyagoljuk el, hogy ezzel is kedvet kapjon a gyerekünk a mozgáshoz.
Cél, hogy a mindennapok része legyen egy kis sport.