10 jel, amiből kiderül: NEM KELLESZ ELÉGGÉ!

petrus marta csodanő

Nem kellesz eléggé.

Folyamatosan ezt hallom az elvált társaimnál, a fiataloknál, nagyobb tiniknél, ismerősöknél, szinte mindenhol.

Ismerkedik az ember, folyamatosan, ha egyedülálló. Lépjünk túl azon, hogy most épp elvált valaki, vagy sem. Tök mindegy.

Így is-úgyis baromi nehéz új párra szert tenni.

Na, eljön a pillanat,  és nagy nehezen végre egymásra találtatok.

Szimpatikusak vagytok, találkozgattok, és elkezdi vonzani az embert a másik.

Egyre több időt szeretnénk együtt tölteni a másikkal, sőt, már tervezgetjük is a közös programokat.

Örülünk, ha ír, vagy hív, és sorolhatnám. Nem mondom, hogy szerelem, de érzi az ember, hogy kezd alakulni valami.

Igen ám, de mégsem.

Valami nem stimmel. Valami rossz. Valami nem jó. Valami bánt. Valamit nem akarunk észrevenni.

 

Honnan tudod, hogy nem kellesz eléggé?

 

10 jel, amiből kiderül: Nem kellesz eléggé

A jelek oda-vissza igazak, nemcsak férfiakra vonatkoznak!

 

  1. Szabadidejéből csak keveset áldoz Rád.

Ha egy Férfi odáig van egy Nőért, akkor teljesen természetes, hogy szeretne vele időt eltölteni. Sokat. Ne felejtsük el, hogy nem minden időt, hiszen mindenkinek szüksége van egy kis egyedüllétre is, szóval most a sülve-főve kérdés körét dobjuk csak odébb.

De ha azt vesszük észre, hogy már eltelt pár nap, és még mindig nem találkoztunk az adott pasival, mert több a kifogás, a magyarázat, baromi sok a munka, akkor el kell gondolkodni néhány dolgon. Ha nem vágysz több együtt töltött időre Te magad sem, akkor ok.

De ha kevés neked, mert mondjuk egy héten egy találkozó normál esetben nem elég,  akkor el kell gondolkodni azon, hogy vajon álmai nőjével is ezt csinálná?

Nem hiszem.

 

  1. Ha nem hajlandó áldozatot hozni.

Alap, hogy egy Férfi baromi kényelmes. Ez rendben is van.

De amikor azt látjuk, hogy nem hajlandó áldozatot hozni, és a kedvünkben járni úgy, hogy közben esetleg neki le kell valamiről mondania, akkor gondolkodjunk csak el. Ha nem hajlandó egy kicsit a megszokásaitól eltérni, vagy a komfortzónájának határait tágítani, vagy egyszerűen egy apróságról lemondani, akkor hm… valami nem az igazi. Mi nők, sokszor hisztivel szeretnénk ezt elérni. Nem jó ez, de ilyenek vagyunk. Viszont ha egy hisztinek és megbeszélésének sem lesz eredménye, akkor bizony szembesülni kell azzal, hogy az érzelmek nem elég erősek.

Megint csak azt tudom mondani, hogy van az a Nő, akiért mindent megtesz a Férfi.

 

  1. Nem lehet vele tervezni.

Amikor már együtt töltöttetek bőven időt, és már terveznéd a nyarat, esetleg egy közös kiruccanást, de ő csak legyint, hogy óóóóó..az még messze van, vagy majd lesz valahogy, vagy ilyesmi…na, akkor sem kellesz eléggé.

 

  1. Ha nem mutat be a barátainak.

Amikor egy pasi nem akar bemutatni a barátainak, egynek sem, még csak véletlen sem, vagy esetlegesen azért mond le egy randitokat, mert össze kell futnia egy barátjával, vagy ilyesmi… na. Ez is egy szuper jel, hogy jól érzi magát veled, de nem kellesz eléggé.

  1. Ha többször elhangzik, hogy ha nem jó, szakítsunk.

Ha egy-egy összeszólalkozásnak, vagy vitának az a vége, hogy azt mondja, hogy akkor szakítsunk, vagy nem kötelező velem lenni, akkor is jobb tudomásul venni, hogy ez a kapcsolat ennyi.

Ugyanis ha szerelmes a Férfi, ugyanolyan, mint a Nő. Nem tudná elképzelni a szakítást, hiszen számára is fontos a másik.

 

  1. Nem válaszol az üzeneteidre csak órák múlva.

Amikor lelkesen pötyögsz neki valamit, vagy ráüzensz, és látod is, hogy elolvasta, de nem reagál hamarosan, vagy csak másnap…Na, akkor sincs értelme. Előfordul, persze, hogy valaki elfoglalt, de akkor azt úgyis tudod. És néha tényleg nem tud az ember azonnal visszajelezni, hiszen nem vannak olyan munkakörök, tárgyalások, utazás…stb. Ezzel nincs is probléma. Szerintem mindenki érti, mire gondolok.

 

  1. Nem tartja be az ígéreteit.

Amikor megígéri, hogy este hív, aztán mégsem, vagy több órát késik, vagy megígéri, hogy megcsinál valamit, és mégsem, akkor el kell gondolkodni. Hiába önző egy Férfi van egy pont náluk is, amikor egy Nő ugyanarra a szintre kerül, mint saját maga. De ha ez nem történt meg, és csak ígérget, akkor nem vagy elég fontos neki. Ennyi.

 

  1. Nem kíváncsi Rád, nem kérdez.

Minden Férfi kíváncsi típus. Érdekli, hogy élete nője mit szeret, hogyan, hogy telik egy napja, hiszen akkor tud igazán Férfi lenni, ha meg tudja lepni kedvesét, ha figyelmes, és érezheti, hogy igen, nem csak ágyban képes boldoggá tenni a Nőt. Amint azt veszed észre, hogy nap végén nem kérdez, vagy nem érdekli, mivel foglalkozol szabadidődben, felejtős a téma, még ha szar is.

 

  1. Meg sem fordul a fejében, hogy bemutasson a szüleinek.

Akárhogy is nézzük, előbb-utóbb az ember beszél szüleiről. Sőt, jeleket is ad a másiknak róluk, hogy bírna anyám, vagy apám kinyírna…stb. Sokszor viccből mondjuk ezt, de jelezzük, hogy előbb-utóbb találkozhattok.

Ha a pasinak esze-ágában sincs bemutatni a családjának, és a Te családoddal sem akar találkozni, akkor ennyi. Nem kellesz eléggé.

 

  1. Sosem hív először.

Mindig Te vagy az, aki rácsörögsz először? Vagy csak részegen hív fel ő saját magától?

Akkor ennyi. Nem kellesz eléggé.

Nagyon nehéz, tudom.

Én is voltam már ilyen helyzetben, és minden barátnőm is.

De a pasik is ugyanezt élik meg, és mi is ugyanezt csináljuk velük, ha nem kellenek nekünk eléggé.

Figyeljük a másikat, és ne ragaszkodjunk ahhoz, akihez és amihez nem kell.

Előbb-utóbb az ember megtalálja azt, akinek eléggé kell.

Akinek teljesen kell.

Igaziból!

 

 

 

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest