Amikor az ember tervezi gyermekkorában az esküvőjét, majd később a családját, mindent szépnek, és habos-babosnak lát. Látja magát boldog anyaként…
Cuki kisbaba, édes pici lábacskák, babakacaj, totyogó 2 évesek…óóóóóó…de édes.
Mindig azt szoktam mondani viccesen, ha valaki őszintén elmondja előre, és megmutatja, milyen is az anyaság, akkor lehet kihal az emberiség.
Persze, a rengeteg szeretet kárpótol sok mindenért, és a babakacaj és a talpusok annyira cukik.
De.
Ott az a DE, mint mindig.
Senki nem mondja el, vagy ha el is mondja, nem tudjuk komolyan venni, átérezni, hogy mit is jelent feleségnek lenni.
A nagy szerelemben nem is gondolunk arra, hogy milyen problémák, és megoldandó feladataink lesznek. Hiszen azt gondoljuk a szerelemben úszkálva, hogy Te jó ég, semmi sem történhet velünk. Mi, ketten legyőzhetetlenek vagyunk, sosem fogunk elválni… Aztán hopp….pár év múlva mégis felmerül egy gondolat, hogy valami nem jó. Valami nem úgy működik férjjel, ahogy azelőtt.
Aztán a gyerek kérdés. Első terhességnél megannyi izgalom mellett még mindig ott él bennünk a babakacaj…de az éjszakázás, az anyazombiság, és a rengeteg feszültség, és a megszámlálhatatlan konfliktus, ami abból a csodából ered, hogy szülők lettünk, kezelhetetlenné válik.
Hiszen nincsenek előzetes tapasztalataink, mintáink, megoldásaink.
A gyereknevelési kérdésekről nem is beszélve.
Utána ott van az a lelki sokk és önmagunk keresése, amit anyanőként kapunk. Mit csinálunk jól, mit nem, hogyan csináljuk, hogyan ne? nő vagyok? vagy anya? vagy feleség? most már sosem járhatok szép ruhában, és gyerek nélkül sehova?
Ki vagyok én az új életemben, és mit akarok?
És akkor azt se felejtsem ki, hogy az egész családot menedzselni kell. Mikor, ki, hova, mivel, kivel, mit eszik, mikor és miért, mit iszik, mikor és miért, mi les a vacsi, ki megy boltba, ki veszi meg a fürdőszoba szőnyeget, és ki fizeti a számlákat?
Új szerepek, új feladatok, amik nem voltak, és ezt is egyensúlyba kell tenni, és beilleszteni a család életébe, ami sokszor az anya feladata.
Hiszen mégis csak a nők kezében van az irányítás 🙂
Szóval ez az anyává válás nehézségeinek nagyon röviden és vázlatosan felvezetett problémaköre, amit csak az kompenzál, hogy hisszük, hogy mindenki szeret minket.
De az egyensúlyt nagyon nehéz kialakítani.
Azt, hogy egy Anya megállja a helyét a munkájában, otthon, a négyfal között, a gyermekei előtt, a tanárokkal szemben, meglegyen mindene mindenkinek, és közben a férjjel is boldog párkapcsolata legyen úgy, hogy közben még saját magára is jut ideje.
Ugye hogy milyen hihetetlennek tűnik, hogy létezik olyan állapot, amikor kijelenti valaki, hogy ő egy BOLDOG ANYU?
Sokszor én is kételkedtem benne.
Én túl vagyok már egy váláson is, amiből rengeteget tanultam. És túl vagyok még nagyon sok váláson, amiből még többet tanultam. Persze nem az enyémek voltak, hanem akiknek segítettem újra felépíteni az új életüket, az útjukat.
Minden szülőtársamnak ajánlani szoktam Dr. John Gray: A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek c. könyvet. Eleinte az elvált szülőtársaimnak ajánlottam, majd rájöttem, hogy lehet, hogy minden házasságban élő embernek is olvasnia kellene. Így sokszor a párterápiákon is azt adom első házi feladatnak, hogy kezdjék csak el olvasgatni.
Minden benne van, ami sokszor nehéz egy házasságban, és ez a könyv megadja azt a homlokra csapás érzését, hogy jaaaaaa…. Sokat segít, tényleg.
Ha nem olvastad, neked is javaslom, és csapkodhatjátok a homlokotokat a férjeddel 😀
A boldog anyuság egyik alapja, hogy a házasság működhessen.
De persze, hiába vagyunk nagyon jól meg férjjel, ha közben a gyermekünkkel való viszonyunkkal nem vagyunk elégedettek. Rengeteg frusztráció származik abból, hogy folyamatosan őrlődünk, hogy most mit csináljunk, vagy miért csinálta ezt a gyermekünk, vagy miért így reagált a férjünk, vagy egyáltalán miért is van minden?
Egész energiát emészt fel az emberben, és bekapcsol közben a hozott mintáink irányítása, amiket nem tudunk levetkőzni sokszor. Hogy is tudnánk? Csak ugye a nagy probléma ott van, hogy a régi idők, amikből a mintáink származnak, teljesen mások voltak… Nagyon sok jelenlegi problémához egyáltalán nincs megoldási stratégiánk, ezeket magunknak kell kialakítanunk.
Ezekben többek között úgy is tudunk előre lépni, hogy meghatározzuk azt az értékrendet, amit a gyereknevelésben alkalmazni tudunk, akarunk, és szívünknek kedves. Aztán, ha fő irány megvan, akkor tudunk olyan könyveket, írásokat, tanulmányokat választani, amik segíthetnek a stratégiánk kialakításában.
Nagyon sok jó gondolat van Vekerdy könyveiben, de ugyanakkor lehet, hogy emellé még jól jöhet Jo Frost is, aki szuperül old meg mindennapi helyzeteket valódi gyakorlatias praktikumokkal.
Érdemes kutakodni, keresgélni, hogy megtaláljuk a számunkra legideálisabb irányvonalat, ami a saját családunkkal összeegyeztethető.
Összefoglalás:
Hogyan válhatsz boldog anyuvá?
- Úgy, hogy kialakítod azokat a stratégiákat, megoldási mintákat, amik neked és a családnak segítenek.
- Úgy, hogy tudatosan figyelsz a házasságodra, gyermekeidre és magadra!
- Úgy, hogy egyensúlyba hozod magad és családod, tudatos tervezéssel kialakítva.
Van megoldás, hogy egy anyanő mindent a kezében tartson.
Tudatosság, tervezés, és sok-sok befektetett munka kell hozzá.
Az Akadémiám minden olyan ponton végigmegy, ami ahhoz kell, hogy összhangban állj magaddal, a családdal és a világgal.
Olyan életet tudsz felépíteni, amit Te uralsz a férjeddel együtt, ami kiszámíthatóságot ad lelkileg, és mindenki minden érzelmével együtt a helyén van.
Ha esetleg keresnél könyveket, akkor én ezeket ajánlom neked:
Dr. John Gray: A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek
Bedő Imre: Férfienergia
Csernus összes – tudom, tudom… én szeretem. És mindet olvastam, és baromi hasznos.
Bagdy Emőke: Utak önmagunkhoz
Suzanne Valliéres- Pszichotrükkök – összes